2009. március 21., szombat

Koncz Gábor vadhúsos ételeket készített



Koncz Gábor vacsoráját 19 pontra értékelték, mellyel első helyre került Mészöly Kálmánnal, aki szintén 19 pontot kapott vendéglátásáért. Ám Mészöly Kálmán lemondott a nyereményről és átadta az első helyet teljesen Koncz Gábornak.





Menü:


Libamáj pirítóssal és lilahagymadzsemmel

Lilahagymadzsem:

Recept:
Hagymalekvár

1 kg lilahagyma
0,5 dl olaj
3 ek barnacukor
1 dl vörösbor
1-2 ek balzsamecet
1 csipet só

Az olajon felolvasztjuk a barnacukrot, majd hozzáadva a jóminõségû vörösbort, sziruppá forraljuk. Ezután beleforgatjuk a felszeletelt lilahagymát, és addig pároljuk benne fedõ alatt, míg az egészen össze nem fonnyad. Ekkor csipetnyi sóval és egy kanál balzsamecettel fûszerezzük, majd fedõ nélkül, gyakori keverés mellett elpárologtatjuk belõle a felesleges vízmennyiséget. Ha dzsem állagú a lekvárunk, már készen is vagyunk. (Akárcsak a gyümölcsbõl készült lekvárok, megfelelõen kezelve ez is sokáig eltartható.)

Forrás: Dóri-bogyó


Előétel: Vadmalacleves







Főétel: Szarvasgerinc áfonyával, vörösboros mártással







Desszert: Vargabéles vanília mártással

Recept:
Vargabéles

Hozzávalók:
2 csomag réteslap, 50 dkg cérnametélt, 30 dkg tehéntúró, 2 tojás, 3 evőkanál vaj, 4 evőkanál porcukor, 1 dl tejföl, 5 dkg mazsola, 1 citrom reszelt héja, 1 csomag vaníliás porcukor

Elkészítés:
A cérnametéltet forrásban lévő, enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük és folyóvíz alatt leöblítjük. A kihajtogatott réteslapokat kevés olvasztott vajjal megkenjük. A túrót szitán áttörjük, teszünk bele kevés vajat, hozzáadjuk a cukrot, a tojássárgákat, a tejfölt, a mazsolát, a reszelt citromhéjat, néhány csepp citromlevet, és az egészet jól összekeverjük. A tojások fehérjét kevés sóval, cukorral kemény habbá verjük, és a túróhoz dolgozzuk. Beleforgatjuk a főtt cérnametéltet. A tepsit kivajazzuk, kibéleljük 2 réteg réteslappal, ráhalmozzuk a túrós cérnametéltet, és a tetejét beborítjuk a maradék réteslappal. Olvasztott vajjal megkenjük, majd előmelegített sütőben 180º C-on aranysárgára sütjük. Ha elkészült, kockákra vágjuk, meghintjük vaníliás cukorral, és máris tálalhatjuk.

361 kcal/kocka (10 kockánál), 1526 kJ

A Meglepetés tippje
Ha van időnk, és nagyon finomat akarunk csinálni, adjunk hozzá tasakos vanília krémporból tejjel könnyen elkészíthető vaníliaöntetet. A vargabéles réteslap nélkül is süthető.

Forrás: meglepetés.hu


Seja o primeiro a comentar

Megjegyzés küldése

Mit főztek a sztárok a Hal a tortán-ban? ©Template Blogger Green by Dicas Blogger.

TOPO